 |
| "Sokan mondják azt, hogy ha egyedül vagy akkor soha senki sem bánhat. De mi van akkor ha éppen akkor van a legnagyobb szükséged egy barátra de te már mindet elveszítetted, azzal, hogy te ennek a mondásnak hittél." |
Sophie kiszaladt a szobából, én pedig bőgve terültem el az ágyamon. Kellan próbált megnyugtatni kevéssikerrel, végül pedig elaludtam, szerintem ő is mellettem. Annyira szégyenlem magam előtte bőgtem, amit nem akartam de kijött rajtam, így amior fölébredtem volt hajnali kettő, nem ment az hogy most visszaludjak. Minden áron visszakartam kapni azt a Sophiet akit én annyira ismertem. Így halkan kimásztam kellan karjai közül, elmentem fürdeni, majd miután végeztem fölkaptam egy rövidnadrágot és egy toppot és a Snoopys pizsimet. Kiültem a konyhába az asztalhoz a kis asztali lámpámmal, a laptopommal pár könyvvel, füzettel és tollal. A laptopon az amnéziával kapcsolatos dolgokat olvastam. A könyvekben pedig olyan pszihológiai dolgok voltak amik ugyan csak az amnéziás betegek emlékezetének visszahozását írja le. a füzetekbe pedig jegyzeteltem ezeket.
- Baba!- simogatta valaki a karomat
-Hmm? - emeltem föl a fejemet ami még mindig ahajamba túrt kézzel tartottam. Kellan guggolt mellettem - Elaludtam?
- Igen. Mikor jöttél le?
- Úgy kettőfelé... - csuktam le a laptopom és csuktam be a többi cuccom.
- mit csináltál te itt? - vette el az egyik könyvet. - Nagyon ráálltál a témára. - nyomott egy csókot a számra. És eltolta előlem a könyvemet.
- Igen vissza akarom őt kapni!- ásítottam egyet, majd ropógó térddel föl álltam és a konyhába mentem ahol egy erős kávét akartam csinálni. - Kérsz?
- Nem köszi. De hagyd én majd megcsinálom. - vette el a kezem a bögrés polcról. -Csüccs le! - mutatott az egyik székre. Engedelmesen helyet foglaltam a konyhába az egyik széken. - Na és hogy haladtál?- nézett föl a bögréből,mikor elkeverte benne a kávét, amjd a hűtőhöz ment hogy tegyen bele tejet.
- Hát- húztam magamhoz a laptopomat és a füzetemet majd kinyitottam őket- Annyira hogy baromirasok türelem kell hozzá és persze idő. Idő addig amíg minden helyre megy és emlékezni og. - megint rámjött a pityergés. Letöröltem a köntösöm ujjával a kiguruló könnycseppemet. - Utálom ezt! - túrtam bele a hajamba idegesen.
- Elhiszem, de amint látod, idő az kell ehhez. - tette le elém a bögrét és belepuszilt a hajamba. Majd leült mellém, és maga eléhúzta a gépemet. Lépteket hallottunk lejönni a lépcsőn oda kaptuk a fejünket, és Sophie állt ott.
- Jóreggelt. - köszönt majd lehajtott fejjel elment mellettem, nem nézett a szemembe. Bűntudata volt, és ezt valhogy meg kell vele beszélnem hogy ne legyen az neki. Kivett egy kefirt a hűtőből és kiment a teraszra.
- Kimegyek hozzá.- álltam fel az asztaltól, Kellan csak egy aprót bólintott és továbbá is a gépbe merült. -Szia.- suttogtam amikkor kimetnem hozzá a hinta ágyhoz. Elfordította a fejét.
- Szia...
- Leülhetek? - kérdeztem óvatosan mire csak egy picike bólintást kaptam. Elhelyezkedtem mellette, nem szóltunk egymáshoz, de végül Sophie megszólalt.
- Nem akartam...
- Mit?
- Nem akartam azt, hogy most te szenvedj...
- Jézusom Soph. Ilyen eszedbe se jusson! Csak dühös voltam, és kétségbe esett. És nem rádvoltam dühös! Hidd el nekem!
- De akkor is. Én volt az aki miatt most te annyira szomorú avgy és miattam nem aludtál, mert láttam amint kettőkor kiosonsz a konyhába és fél négykopr pedig elaludtál. Mira tudom, érted nem tudok aludni, mert akkora bűntudatom van!- sírta el amgát és beszaladt a házba......
Kellan szemszög:
ültem a gép előtt és egyzser csak sophie viharzott be sírva és futott föl a lépcsőn. Majd Taylor jött be a bejárati ajtón Kiowával a nyomában. Mind ahátam mögéálltak. - Na hello! - támaszkodtak el a gép mellett. -Mi jót csinálsz?
- Vissza hozom Sophie emlékezetét. - tettem az állam alá a kezemet. És tovább pötyögtem a gépen. Majd gyorsan lementetem az eddig elkészült anyagod a telefonomra. - Elmondom majd ha egyik nőszemély sem hallja. -vigyorogtamrájuk. - Most viszont kimegyek ahhoz a kis letört virágszállhoz oda kintre. És szerintem erre szükségem lesz.- vettem fel a kávéját amit itt hagyott az asztalon. - És szeritem erre is. - vettem föl a takarót még hozzá a másik kezembe. Kint ült és maga elé bámult. - Hát szia! - ültem le mellé miután betakartamésoda adtam neki a kávét. - Na jó ezt nem bírom! - robbant ki belőlem. - szólalj már meg az istenért!
-Mit mondjak mégis? Gondolkodom....
- Jól van..Estére készülődj elmegyünk. - Álltam föl a hintaágyról.
- Hová?- ráncolta össze a szemöldökét
- Csak ide le a partra. -kacsintottam rá. Majd nyomtam a homlokára egy puszit.
Mira szemszög:
Csöndesen ültem még kint majd elkezdtem fázni és bementem a lakásba. Egésznap nem cisnáltam más mint keresgéltem és néztem oylan képek után amivel vissza tudom hozni Soph emlékezetét, de csődbe futottam. Aztán arra eszmltem hogy délután négy óra van ésfélötre jön ide Kellan és én még sehol sem avgyok. Így gyorsan össze dobáltam egy ruha összeállítást lefürdötem, meg cisnáltam a hajam és földobtam egy apró kis sminket. Fölkaptam egy fehér felsőt egy koptatott szakadt kis hosszú nadrágot és egy famer dzskit is majd fölvettem a szegecses tornacipőmetés persze pár karkötő, rajtam volt az a karkötő is amit Sophietól kaptam szallagavatóra. Kifejezetten gyorsan kész lettem, pont akkor nyitottamki az ajtót amikor Kellan föl emelte a kezét hogy kopogjon. - Áh szia!- köszöntem vigyorogva, és elmélyeszettem a zsebembe a telefonomat.
- Szia!- hajolt közelebb, és óvatosan megcsókolt. -Mehetünk?- lehelte mire én csak aprót bólintottam. MEgragadta a kezem éslerángatott a lépcsőn. Jó volt egy kicsit kikapcsolódni, lentültünk a parton egy kis padon, amikor viszont a zsebébe nyúlt Kellan és előhúzott egy kék kis dobozt. AMjd abbból egy zsál cigaretát.- Te cigizel?-döbbentem le
- Igen.. Zavar? Mármint Ne cigizzek most itt?
- Enem nem zavar csak meglepődtem. - pislogtam párat, majd egy féloldalas oylan fajta hogy leveszlek a lábadról és itt helyben elolvadsz mosollyal ajndékozott meg. Majd a szájába vette és meggyújtotta a cigit. - Nézd!!! - mutattam a partra ahol egy kis valamik mászkáltak. Oda szaladtam a kis muzgó tárgyakhoz, amikor viszont meg kellett torpannom mett kis teknős békák éppen akkor keltek ki és a tenger felé másztak. -Úr isten.... - térdeltem le. - De aranyosak vagytok....
- Ilyet sem láttál még sokszor ugye?
- Csak iylen ismeretterjesztő filmeken biológia órán, de általában azokon is elaludtam.De ezek nagyon aranyosak. - fogtam meg egyet és arébb tettem mert másik irányba ment. Elő kaptam a mobilomat és elkezdem fotózgatni őket.
- Te nem szoktad föl hívni a szüleidet hogy mi van veled?- megálltam, letettem óvatosan a telefonomat az ölembe.- Nekem.... Az én szüleim.. A szüleim elhagytak engem....- nyögtem ki angy nehezen
- Úristen.. Mira figyelj én anygon sajnálom.. Nem akartam- kezdett el szabadkozni.
- Ne.. Nem kell.. Egyszer úgy is meg kellett volna tudnod.....
- Sajnálom. -ölelt meg, az én arcomon pedig végig folyt az első könnycsepp és egyenesen le a homokba esett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése