45. érsz ~Pinkypop

 Sziasztok! Itt a fejezet, bár elég rövidke lett amit sajnálo.. .:// De remélem tetszeni fog :)) Puszi: Pinky

Ledermedten álltam a szoba ajtajában, az összes ruha és minta anyag, ami a kezembe volt a földre esett és csak Sophiet láttam és az ő kerekedő, cseppet sem az elhízásra utaló dudor volt a hasán. Az állam úgy ahogy volt a földön koppant.

-          Sophie ugye nem látok jól? – hebegtem- habogtam össze-vissza és nem bírtam levenni a kis lényt jelző dudorról a szememet. – Mióta? – suttogtam, amikor sikerült lenyelnem a könnyeimet..

-          Magam sem tudom..

-          És Taylor tud róla?

-          A mai napig én se tudtam róla, csak akkor tűnt föl, amikor nem jöttek rám a nadrágjaim..

-          És az nem jött meg hogy mondjuk kimaradt vagy ilyenek? Például hányás, émelygés.. Hisztérikusság.. Úr isten. – ült le az ágyra. – És én még lehülyéztem Kellant.

-          Miért? – fordult felém és lehúzta a pólóját

-          Mert ő poénból belökte otthon a tv előtt hogy biztos Sophie azért hisztis, mert nem jött meg neki és mert terhes.. Én ere pedig csak belebokszoltam a hasába.. De úgy gondoltam, hogy az még nem jön el, hogy majd rugdalódzókat, és kiságyat keressek majd. És mikor mondod el anyádéknak, főleg mikor Taylornak.

-          Nem tudom. – ült le az ágy mellé.

-          Oké, most azonnal elmegyünk az orvoshoz, akár érdekel, akár akarod akár nem! – álltam föl és fölráncigáltam, és ráadtam egy kabátot. Majd fölkaptam a kocsi kulcsát és lefelé húztam a lépcsőn. – Te Taylor melegítőjébe vagy? – tágult ki a szemem, amikor bent ültünk az autóba és a sebváltóra pillantottam, majd megláttam a mackó nadrágot, rajta

-          Mondom, hogy nem megy rám egy nadrágom sem! – Tette a kezét a műszerfalra.

-          Jó napot! Dr. Webberhez szeretnénk bemenni. – szaladtam a recepcióhoz, ahol egy fekete szemüveges negyvenes éveiben járó kontya kötött fekete hajjal ült a pult mögött.

-          Elnézést, de előzetes bejelentkezés nélkül nem lehet bejutni. – tolta föl a szemüvegét az orrára jobban.

-          Kérem sürgős. Akkor legalább mondja meg a doktor úrnak hogy Miranda Batsányi keresi. – könyörögtem mire fújtatva föl állt és bekopogtatott a rendelőbe, és bement. Majd pár perc elteltével kijött a nő és Dr. Webber dugta ki a fejét az ajtón és felénk intett.

-          Hogyan tudtál így bejutni? – csodálkozott Soph

-          Ez hosszú, a lényeg annyi, hogy jártam már itt mert azt hittem hogy terhes vagyok de nem voltam… És a dokival össze barátkoztunk. – mosolyogtam mire az ő arcára döbbenet ült ki

-          Te terhes?

-          Igen, de nem voltam az! – ültem le az egyik fekete bőr székbe.

-          Na hát minek köszönhetem látogatásod?- könyökölt az asztalára a doktor

-          Hát azért jöttem, mert a barátnőm, terhes.. És szeretnénk megtudni, hogy egészséges-e és hogy hányadik hétben jár.

-          Akkor ez egy rutin vizsgálat lesz. – csapta össze két tenyerét majd megfogta Sophie vállát és a kis szobába vezette. Tizenöt perc telt el, amikor a telefonom megszólalt.

-          Igen? – szóltam bele elkalandozva

-          Hol vagy?

-          Ő szia, figyelj Sophieval van egy kis elintézni valóm, de úgy. – néztem a karórámra. – Háromnegyed háromra végzünk, és rögtön megyek az étterem elé. Ígérem!

-          Jól van siessetek! – tette le.

-          Na szóval, a kisbaba egészséges mint a makk, és nem kell attól tartani hogy egyhamar be fog indulni a szülés. szóval addig még nőni fog az a pocak jó sokat, és majd járni kell kontrollra és pár vizsgálatra, és ultra hangra. De a kicsinek semmi baja, épp olyan egészséges, mint az anyukája. Elnézést, de hány éves is vagy?

-          Pont mint Miranda.

-          Fúú jó korán vállaltál gyereket.. – pötyögött a gépén

-          Igazából, ez olyan.. Ha lehet így fogalmazni spontán gyerek lett.  – válaszoltam helyette mire Sophie bokán rúgott. – Áú.. – szisszentem föl.

-          Hát akkor majd látogassatok el az apukával is ide. És akkor olyan három-négy hét múlva gyertek vissza, vagy ha bármi van, akkor majd csak Miranda hív és akkor majd bárki között bejöhettek.

-          Mikor voltál te spontán terhes?- szegezte nekem a kérdést Sophie a kocsiban..

-          Hát úgy két hónapja.. – vakartam a tarkómat. – Na de nekem majd találkoznom kell Kelannal mert már hívott hogy hol vagyok… - álltam meg Sophiék előtt. – Ma viszont ezt a kismanót el kell nekik mondanunk… - néztem rá

-          Tudom.. de nehéz lesz..

-          Elhiszem.. Este áthívjuk őket oké? – öleltem meg

-          Jó.. – szállt ki a kocsiból, én pedig az étterem felé hajtottam. Este görcsösen tördeltem az ujjamat, mikor megérkeztem Sophie szülei és Kiowa, és persze ők ketten, Taylor és Sophie. A kiskutya kinek még mindig nem akadt neve.. De már lázasan keresem. Vidáman rágcsálta a kis anyag csomót amit kapott ajándékba, és néha felnyögött, vagy rámorgott a kis csomóra. Ránéztem Sophiera aki csak a padlót bámulta és a hasa elé szorította a párnáját, amit áthozott a szobájából.
- - Oké én nem tudok tovább várni, miről van szó? -törte meg a csendet Kiowa
- - Rendben ezt úgy érzem mindenkinek nehéz lesz majd fölfognia.
- - Mira beszélj érthetően!- nézett rám majd Sophiera. - Miről van itt szó?- váltogatta a szemét rajta és Sophie között. Majd mind a ketten föl álltunk és megfogtam Sophie kezét, majd a másikkal megfogtam a kispárnáját.
- - Szóval... Én is csak ma tudtam meg.. És szerintem már furcsálltátok is párszor Sophie viselkedését, és most fényt derül az igazságra. - vettem el a párnát.
  - Terhes vagyok.. - suttogta szipogva és Taylor szemébe nézett, mire Taylornak először leesett az álla majd föl állt és odasétált Sophiehoz.
  - Mióta vagy az? - fogta meg a pici hasát Sophienak.
  - Ma tudtuk meg biztosan...
  - Úr isten kislányom! - állt föl édesanyja és magához vonta kislányát.