Lent ültünk a kanapén a lábunkat mind hol pokrócba, hol
takaróba burkolva volt fölhajtogatva a kanapéra. Vasárnap reggel, ilyenkor mi
mást tehetne az ember, minthogy ül és nézi a reggeli kis bugyuta rajzfilmeket,
amiket négy éves korában már több mind egymilliószor látott, de még így már
majdnem húsz éves fejjel is élvezem a Csőrikét,
a Tom és Jerryt és a Scooby Doo-t. ahogy végignéztem Kiowa és Sophie
arcán mindkettőjük arcán ugyan az a kialvatlanság látszott. Én nem éreztem
olyannak magam, mint ez a két személy, akik úgy néztek ki mint akin átment az
úthenger. Tegnap este Kellan egész végig ott feküdt mellettem, míg el nem
aludtam. Ezt csak azért tudom, mert amikor reggel fölkeltem találtam egy
cetlit, amire az volt ráírva, hogy este amint elaludtál elmentem, mert reggel
hamar kell indulnom a stúdióba de amint végzek vissza jövök hozzád. Valaki csöngetett,
és mivel Tess néni nem volt itt és ez a két mafla csak a tv képernyőjét bámulta
ezért nekem kellett föl áldoznom magam és kicsoszognom az ajtóig. Snoopys
rózsaszín papucsommal a lábamon csoszogtam ki az ajtóig, magam köré tekerve
Kellan pulóverét. Kinyitottam nagy nehezen az ajtót, szemben, pedig az a
személy állt, akit nagyon vártam. Rögtön a nyakába ugrottam, ő pedig
készségesen megforgatott maga körül. Amin letett lábujjhegyre pipiskedtem és
kértem tőle a reggeli puszimat. Egyik kezét becsúszatta a pulóvere alá a
derekamra tette a kezét, míg a másikkal szorosan összekulcsolta az ujjainkat.
-
Szép reggelt Gyönyörűm.- simított végig az arcomon.
-
Neked is Mackóm. – bújtam bele védelmező karjaiba, itt
olyan jól éreztem magam. Ilyenkor olyan érzésem volt, hogy innen senki nem
szakíthat ki, senki sem bánthat, ha bejutok e-közé a két erős kéz közé.
-
Gyere, menjünk beljebb, mert itt megfázol nekem
rövidnadrágba. -csúszott a keze a fenekemre. Becsoszogtunk a nappaliba, ahol a
két lustaság még mindig a tv-t bámulta. Lehuppantam a kanapéra, Kell is mellém
ült átkarolt, én pedig betakaróztam és neki dőltem izmos mellkasának.
-
Nem ez így nem jó! Kellan jobban rugaszkodj el, és
akkor magasabbra tudsz repülni, jó?- magyarázta a producer, mikor már
harmadszorra állította le a felvételt. Fáradtan pislogva néztem a felvételt, mivel
drága édes Kellanom fölkeltett fél ötkor, hogy megy forgatásra, és ha van kedvem,
akkor kikísérhetem, így most itt ülök délelőtt tíz órakor és nézem, amint forgatják
az új filműket. Álmosan piszkáltam a Mc Donald’s-os poharam tetejét, amibe még
mindig meleg volt a forró csoki, pedig elég régen vettem. – Na jó, tizenöt perc
szünet!- adta föl a producer és mindenkit elhessegetett. Fölkaptam a mellettem
lévő pohara és a felém közeledő mackó felé nyújtottam.
-
Köszönöm! – vette el és belekortyolt. – Honnan tudtad,
hogy ez a kedvencem? – nézett rám kérdőn, és lehajolt és megcsókolt.
-
Igazat megvallva nem én hoztam a kávét… -mosolyogtam
sunyin. – Hanem Kiowa. De most már tudom, hogy mi is a kedvenced.
-
Nem baj… - lépett mögém és kezeit a vállamra tette. –
Elmegyünk este valahova?
-
Hova szeretnél.- tekertem ki a fejem, hogy lássam az
arcát.
-
Hmmm.. nem tudom…- húzta a száját – Mondjuk sétálni,
vagy majd az még eldől, na mit szólsz hozzá?
-
Jó ötlet. – döntöttem oldalra a fejem és élveztem,
ahogy a vállamat masszírozza. –Gondolkodtál már abba, hogy elmenj masszőrnek? –
-
Őő nem.. igazság szerint kémiával akartam foglalkozni,
ha nem jött volna össze a színészi álom. – nyomott egy puszit a fejem tetejére.
– Hamarosan vissza, kell mennem.
-
Nagyon haragudnál rám, ha eltűnnék? - - haraptam bele
alsó ajkamba. – be kell mennem, dolgozni, mivel Sophie mára is teljesen
meghalt.
-
Nem egyáltalán nem. Elvigyelek?
-
Őő nem kell köszi, Alex elszállít odáig. Na de most
megyek. – álltam föl a székből, ami igazság szerint Kellan-é lett volna. Felé
fordultam és a nyaka köré tekertem mindkét kezemet. – Szia!- néztem mélyen a
szemébe és megcsókoltam.
-
Este fölveszlek ott, jó? – mondta mikor elválltunk.
Mire én csak bambán bólogattam, és elengedtem.
-
Mehetünk?- nézett rám Alex mire én bólintottam és
elindultam utána, fölvettem még a forró csokimat és a kocsi felé vettem az
irányt.
-
Köszi a fuvart. – mosolyogtam rá kedvesen. –Jó munkát –
mondta, amikor kimásztam a kocsiból.
-
Neked is. Szia.- intett és elhajtott. Ahogy beléptem a kis
kávézóba, Kevin rögtön behúzott a pult mögé.
-
Jó, hogy jössz. Annyian vannak, mint az oroszok!- nyomta
a kezembe a kötényt miután elengedett az ölelésből. – gyorsan kapd föl és vidd
ki ezt, kérlek. Addig én készítem a következő adagot. –tolta elém a tálcát,
amin a fagyi és kávé csészék csak úgy tolongtak egymás mellett. Gyorsan magamra
aggattam a kötényt és már vittem is ki a rendelést. Tényleg nagyon sokan
voltak, szegény Kevinnel alig bírtuk az iramot. Aztán sikerült úgy dél körül
alább hagynia a tömegnek, akkor volt egy kis pihenőnk, így le tudtunk ülni. Igaz
a padlóra ültünk, de nem nagyon zavarta egyikünket sem, hogy nincsen szabad szék,
ahova tudnánk ülni. – fúúúúú . – nyögte Kev mikor végre rendesen tudta venni a levegőt.
– Istenem miért nem lehet több dolgozót behívni?- morfondírozott mérgelődve.
-
Nem tudom, de amúgy meg lett volna Sophie is de ő most
nem tudott eljönni. És ezt a főnök nagyon jól tudta….
-
De hát akkor miért nem szólt valakinek, hogy helyettesíteni
kéne, mert egy embert kidőlt.
-
Áhh nem tudom.- álltam fel, mert valaki bejött. De amint
megláttam őket az élettől is elment a kedvem. Visszafordultam, hogy megkérjem
Kevint hogy, szolgálja ki őket, de ő addigra egy másik asztalhoz ment. Így vettem
egy mély levegőt és fölkaptam az egyik tálcát, és oda mentem a lányokhoz.- Mit
hozhatok? –erőltettem magamra egy kis mosolyt.
-
Nézzétek, ki van itt. Na mi van más munkára nem
jutottál? Mert talán amerikába snekit sem érdekel a kitűnő érettségi. Vagy csak
azért jöttél ide mert otthon nem vettek föl sehová sem? - mutatott rám Reni
rikító pink színű körmeivel. Miközben az arcomra vihogott. – Én kérnék egy
jegeskávét, félzsíros tejszínnel, és egy kistejszínhabbal és egy csipetnyi fahéjjal.-
nyávogta.
-
Ribanc.- suttogtam miközben föl írtam majd a többiek is
elnyávogták a rendelésüket, én pedig vissza csoszogtam a pulthoz. – ó istenem
segíts meg!- nyögtem és leraktam a tálcát a pult tetejére, a derekam köré két
erős kéz fonódott, majd forró lehelet cirógatta végig a nyakamat, amire végül
egy apró csók került. – Neked is szia.- leheltem elhalóan.
-
Szia szépség. Előbb elengedtek gondoltam, beugrok és megvárom,
amíg lejár a műszakod. – vigyorogta, és elengedett. -Leülök a srácok mellé.. –mutatott
a sarokban lévő kis asztalra, ahol ott ültek a fiúk. Bólintottam és becsúsztam
a pult mögé. Kivittem a két lánynak a rendelést.
-
Mindjárt hozom a jegeskávét is. – morogtam, és oda
mentem a fiúkhoz. – Kértetek már valamit?
-
Igen. –válaszolta Kellan. – Baj van? –ráncolta össze a
szemöldökét.
 |
| Reni |
-
Nem nincs. – indultam vissza pulthoz. Éppen a
jegeskávét készítettem miközben fölemeltem a fejem és láttam, ahogy Reni óriási
szemekkel nézte Kellant. Vettem ez mély levegőt és fölkaptam az első üveget,
ami a kezembe akadt és a fahéjat is jól meglódítottam így az üveg tartalmának a
fele belement.. Majd kivittem a kis szőke cica baba elé raktam, próbáltam
szépen letenni, mert szívem szerint vagy az asztalra vágtam volna vagy a lány
képébe öntöttem, volna.
-
Óó végre. – húzta maga elé és belekortyolt. De azzal a
lendülettel vissza is jött neki, még pedig rám köpte az egészet. – Ez mi? –sipákolta.
– Meg akarsz mérgezni? Ez ihatatlan!- csapta az asztalra. Vettem egy mély
levegőt és fölemelten a fehér felsőmről, ami most tiszta kávé volt a
tekintetemet, és fölvettem lassan a poharat majd a lány feje felé emeltem és
ráborítottam az egészet.
-
Kedves egészségedre.- mentem vissza a pultba és
levágtam magamról a kötényt és kisétáltam. Haza felé vettem az irányt. Mikor viszont
elkapta Kellan a karomat.
-
Hé! Mi volt ez? – nézett rám kérdőn.
-
Nem értenéd, hagyjuk.. – húztam ki a kezemet az övéből
és újra útnak indultam.
-
Miért nem érthetném?
-
Mert ez már régi ügy volt kettőnk között.
-
Mit mondott neked, amitől ennyire fölhúztad magad?
-
Semmit! És most örülnék, ha beengednél a házunkba. És már
egyébként sem lényeges. – toltam félre
majd besétáltam az ajtón. Sophie amint meglátta a pólóm a nappaliban ülve kérdő
tekintettel nézett rám. – Ne is kérdezd. – mutattam rá dühösen. És föltrappoltam
a lépcsőn de még hallottam, ahogy Soph megkérdi hogy mi a bajom Kellantól. Levettem
a felsőm és átvettem egy másikat. És leültem az ágyamra.
-
Héé! Mira beengedsz?- kopogott az ajtómon és bejött.
-
Gyere.- morogtam és leüt mellém az ágyra.- Nem hiszed
el kivel, találkoztam, és kiöntöttem nyakon a jeges kávéjával. – néztem rá
dühösen izzó szemekkel. Ő, pedig rázta a fejét. – Renivel és a bandájával.
-
Nee… Beszóltak?
-
Ja nem is kicsit… Leszóltak, hogy biztos azért vagyok itt,
mert sehová nem vagyok jó. Ja meg Kellant úgy bámulta, hogy nekem az még sok
volt. véletlenül túlöntöttem benne a fahéj a jegeskávéjába és amikor, kivettem
és beleivott abba visszaköpte rám és azzal vádolt, hogy meg akarom, őt mérgezni.
Na és itt telt be a pohár és ráöntöttem az egészet a fejére leszedtem magamról
a kötényt és kisétáltam. – vázoltam föl a helyzetet mire Sophie elkezdett
hangosan vihogni.- most ebbe mi a vicces?
-
Elképzeltem, ahogy állsz Reni előtt dühös ijesztően
dühös szemekkel, amint nézed, ahogy a kedvenc fehér felsődet leköpték kávéval, majd
lassan megfogod a poharat és szépen Reni feje fölé emeled majd egy egyszerű
mozdulattal a nyakába borítod, és szépen Mirásan kisétálsz a kávézóból. –
nyihogta a hasát fogva mire nekem is mosoly került az arcomra.
-
Így visszagondolva tényleg vicces az egész, de én
tényleg nagyon szeretem azt a fölsőmet. Ezért most gyorsan ki is mosom. –pattantam
föl és a mosógéphez rohantam. Bedobtam a felsőt és már el is indítottam a
gépet. - Na jó most viszont lemegyek, és bocsánatot kérek Kellantól amiért olyan
bunkómód, viselkedtem vele. – nyitottam ki az ajtót de ő már az ajtó előtt
állt. – ó ezzel megspóroltál nekem egy lépcsőnyi mászást. Köszönöm. –mosolyogtam
kedvesen. Sophie kisurrant, Kellan pedig belépett az ajtón. – Figyelj Kellan én
sajnál..- kezdtem bele de ő félbeszakított és megcsókolt. Egészen az ágyig
hátráltunk ott, pedig eldőltünk. – bocsánat, amiért olyan bunkó voltam, csak
mérhetetlenül dühös voltam arra a lányra. Az egész óvodás koromtól a gimis
éveim végéig megkeserítette azokat az éveket. És most visszakapott egy dolgot a
sok közül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése